Történetünk

Selmecbánya - Sopron - Budapest - Sárvár 

Az erdőkkel kapcsolatos kutatások elindítására már az 1800-as években jelentős igény merült fel az erdésztársadalmon belül; a magyar erdészeti kísérletügy megszervezésére irányuló kezdeményezést a szakma neves képviselői is támogatták. Közöttük is élen járt Vadas Jenő és Tuzson János, akik külföldi tanulmányútjaik során értékes tapasztalatokat szereztek a hazai intézményesített kutatás elindításához. A Magyar Királyi Fölművelésügyi Minisztérium elképzelése az volt, hogy a selmecbányai erdészeti akadémián egy központi kísérleti állomást, a négy erdőőri szakiskolán pedig külső kísérleti állomásokat létesítenek. Bár az Országos Erdészeti Egyesület képviseletében Fekete Lajos erdőtanácsos és akadémia tanár budapesti központtal önálló személyzettel bíró erdészeti kutató állomás létesítésére tett javaslatot, 1897-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, a minisztérium eredeti elképzelésének megfelelően, december 31-i 12650. sz rendeletében életre keltette az erdészeti kísérleti állomásokat. A miniszter által 1898. március 21-én kiadott rendelet Vadas Jenőt nevezte ki a központi kísérleti állomás vezetőjévé, a külső kísérleti állomások vezetésével pedig az erdőőri szakiskolák igazgatóit bízta meg. A külső kísérleti állomások ennek megfelelően Királyhalmára, Vadászerdőre, Lipótújvárra és Görgényszentimrére kerültek. 1898-ban, szintén miniszteri rendeletben, Tuzson Jánost m. kir. erdészjelöltet a központi állomás adjunktusává, ifj. Varga János erdőőrt pedig a központi állomás erdőlegényévé nevezték ki. A kutatási feladatok ellátását elősegítendő, a központi állomáson növényfiziológiai laboratóriumot rendeztek be, valamint Kisiblyén kísérleti akadémia erdőterületet, és kísérleti csemetekertet bocsátottak a kutatók rendelkezésére. 1899-ben kiadásra került az Erdészeti Kísérletek: A Földművelésügyi M. Kir. Miniszter fennhatósága alatt álló Magyar Királyi Központi Erdészeti Kísérleti Állomás folyóiratának első száma. 1909-ben Vadas Jenő már eredményekben gazdag 10 évről számolt be a folyóiratban. Az első világháború miatt a kísérletek megakadtak, a kísérleti területek elvesztek, az állomás munkatársai szétszéledtek, a folyóirat átmenetileg megszűnt. A háború után csak lassan indult el az erdészeti kutatások újraszervezése. Vadas Jenő 1922-ben meghalt, Roth Gyulát 1924-ben nevezték ki a központi kísérleti állomás vezetőjévé. A főiskola is súlyos válságba került, és a minisztérium a kísérleti állomáson is komoly létszámmegszorításokra kényszerült. A kísérletezést az erdőhivatalokkal óhajtották végeztetni, az állomás feladata csak a beszolgáltatott adatok feldolgozása lett volna. A munkaerőhiányt a főiskola tanárai személyes közreműködésükkel igyekeztek pótolni. A folyóirat 1926-ban éledt újjá a Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola Erdőmérnöki Osztályának a Magyar Királyi Erdészeti Kísérleti Állomásnak közös folyóirataként. 1928-as cikkükben Fekete Zoltán és Roth Gyula az 1919-1925 tartó időszakot pótolhatatlan hézagként jellemzik. 1928-ben Stockholmban újraalakult az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetsége, ezzel egy időben a hazai erdészeti kutatások is újraindultak, az új kísérleti telepeket kapott kutatóállomás vezetésével. A második világháború újból alapjaiban rengeti meg a magyar erdészeti kutatásügyet. Elveszik a központ, a felszerelés, megcsonkul a könyvtár. A vezető ekkor Magyar Pál főerdőtanácsos, egyetemi magántanár. Az 1947. szeptember 1-i kormányhatározat az immár Magyar Állami Erdészeti Kutató Intézetet a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Központjának (MÁLLERD) igazgatása alá rendeli. Magyar Pál lemondása után Bokor Rezső főerdőtanácsos, egyetemi tanárt nevezték ki az intézet élére. Az intézet lefektetett munkaterve a gyakorlati életben felmerülő problémák megoldásának elősegítéséről szól. 1948. május 1-vel Sopronba került az intézet központja, ahol 7 fős munkaerő dolgozott. Irodákat, laborokat és csemetekertet rendeztek itt be. 1949. június 1-én megalakul az Erdészeti Tudományos Intézet Budapest központtal, és kormányhatározattal ebbe olvad bele a korábbi Magyar Állami Erdészeti Kutató Intézet. 1958-ban az intézet létszáma már 70 fő volt, ebből 33 fő tudományos kutató. Az intézet a kutatott szakterületek alapján 5 osztályra oszlott, ezek az Erdőművelési és erdővédelmi, az Erdőrendezési és termőhely-feltárási, az Erdőtelepítési és fásítási, az Erdőhasználati és gépesítési, valamint a Gazdasági és Adminisztrációs Osztályok voltak. A kísérleti állomások Sopronban, Ráckevén és Sárváron, a csemetekert Máriabesnyőn, kísérleti erdészetek pedig Budapesten, Püspökladányban, Ugodon, Kerekegyházán és Verpeléten kerültek kialakításra. Keresztesi Béla 1970-ben 240 dolgozóról tesz említést, akik a Budapesti központban és 6 kísérleti állomáson dolgoztak. 1996-ra a dolgozók száma 112-re csökkent. 2009. március 5-ével Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter dr. Borovics Attilát nevezte ki az Erdészeti Tudományos Intézet élére, melynek központja ebben az évben Sárvárra került. Az Erdészeti Tudományos Intézet 2014. január 1. és 2021. január 31. között a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ tagintézeteként működött, majd 2021 február 1-től kari szinten a Soproni Egyetembe került integrálásra. Napjainkban az Intézetben 5 tudományos osztályon (Erdővédelmi Osztály, Nemesítési Osztály, Ökológiai és Erdőművelési Osztály, Ökonómiai Osztály, Ültetvényszerű Fatermesztési Osztály) és 5 kísérleti állomáson (Budapest, Mátrafüred, Püspökladány, Sárvár, Sopron) folytatódik a hazai erdészeti kutatás.